Hírek
2011. Január 27. 03:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nyugathír
2011.01.27. - Kevesebb a tragédia, de így is 38-an haltak meg tavaly megyénk közútjain
Az elmúlt tíz év egyikében sem történt kevesebb, sérüléssel járó és halálos baleset Győr-Moson-Sopron megyében, mint tavaly - tudható meg a megyei rendőr-főkapitányság által szerdán közölt adatokból.
Közlésük szerint tavaly 824 sérüléssel járó baleset történt a megyében, ennyire alacsony 2001 óta egyetlen alkalommal, 2005-ben volt ez a mutató. (A legrosszabb év 2002 volt, amikor 960, illetve 2001, amikor ennél öttel kevesebb ilyen szerencsétlenséget regisztráltak.)
Ez tíz év alatt 14 százalékos csökkenés, ezen belül a halálos balesetek száma 37 százalékkal (55-ről 35-re), a súlyos sérüléseseké 22 százalékkal (336-ról 264-re), a könnyű sérüléssel járóké pedig 7 százalékkal (564-ről 525-re) esett.
Győr-Moson-Sopron közútjain tavaly 38-an lelték halálukat, ez az évtized legalacsonyabb mutatója, a legrosszabb évben, 2002-ben ennek több mint kétszerese, 83 volt ez a szám. A második legkevesebb súlyos sérültet regisztrálták: a 312-es adat csak öttel magasabb az egy esztendővel korábbinál. A 827 könnyű sérüléssel viszont csupán az évtized ötödik legjobb eredményét produkálta 2010-ben a megye.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 28. 09:11, szombat | Életmód
Néptánc- és táncházrekord született a budapesti Kossuth téren
Első alkalommal felállították a néptánc magyar rekordját, míg megdöntötték a táncházas körtánc magyar rekordját a résztvevők pénteken Budapesten a Kossuth téren, az Európai Sporthét alkalmával rendezett megmozduláson.