Városlista
2025. január 28, kedd - Károly,

Hírek

2011. Január 28. 06:11, péntek | Helyi
Forrás: Nyugathír

2011.01.28. - Ugyan a vizsgálat még tart, visszatérnek a Delaware folyóra a kacsahajók

2011.01.28. - Ugyan a vizsgálat még tart, visszatérnek a Delaware folyóra a kacsahajók

Bár a Győr-Moson-Sopron megyei diákok tavaly júliusi balesetének vizsgálata még tart, a philadelphiai vízibuszokat működtető cég bejelentette, hogy még az idei szezonban visszatérnek a Delaware folyóra - írta a Philadelphia Inquirer című

A Ride the Ducks cég néhány órával azután jelentette be, hogy ismét a Delaware folyón hajóznának, hogy pályázatukat Philadelphia kevésbé forgalmas Schuylkill folyójára elutasították. A város parti őrségétől ugyanakkor megkapták az engedélyt arra, hogy kétéltű járművek ismét a korábbi helyszínen merüljenek vízbe. Chris Herschend, a Georgia államban bejelentett cég helyi vezetője azt mondta, hogy reményeik szerint az idén újra közlekednek majd a „kacsahajók". Herschend pontos dátumot nem nevezett meg. A kétéltű járművek általában márciusban kezdik a turistautakat, és a szezon az ősz végéig tart.


Számításaikat azonban keresztülhúzhatja az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) vizsgálata a magyar cserediákok halálát okozó balesettel kapcsolatban. A Ride the Ducks nem tartja felelősnek magát a tavaly júliusi balesetért, amikor a kigyulladt vízibusz egy uszállyal ütközött. Az elhunyt fiatalok családját képviselő amerikai ügyvéd ugyanakkor azt mondta, hogy a „kacsahajók" teteje veszélyes az utasok számára, ha a jármű süllyedni kezd. Hiába viselnek ugyanis mentőmellényt, a tető miatt nem tudnak időben kiugrani és csapdába kerülnek - vélte Robert Mongeluzzi. A kétéltűeket működtető cég szerint azonban épp a tető volt az, amely megmentette annak a 35 embernek az életét, akik túlélték a balesetet. Az NTSB vizsgálata várhatóan a nyáron zárul le. Ennek fényében elrendelhetnek változtatásokat a vízibuszokon.


1998 és 2002 között a philadelphiai parti őrség vezetője megtiltotta a turistajárművek hajózását Delaware folyón. Gregory Adams épp azért döntött így, mert túl veszélyesnek ítélte, hogy a kis járművek a nagy uszályok között navigálnak. A parti őrség új vezetője azonban 2003-ban ismét engedélyt adott „kacsahajóknak", és ezt azóta minden évben kiadták. A tavalyi balesetnél felfüggesztett Ride the Ducks az ősszel pályázatot nyújtott be Philadelphia kevésbé forgalmas Schuylkill folyójára, de az ottani lakosok úgy vélték, hogy a megnövekedett turistaforgalom megzavarná a nyugodt környezetet, ahol a lakóterületeket séta- és kerékpárutak, valamint futópályák övezik. A vízibuszcég pályázatát ezért kedden elutasították.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 08. 08:05, szerda | Helyi

Módosul a vonatok menetrendje

Módosított menetrend szerint közlekednek egyes vonatok január 12-től január 19-ig Budapest-Kelenföld – Budaörs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 1 Budapest – Hegyeshalom vasútvonalon.

2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi

131 autóbuszt vásárol a MÁV

Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

2025. Január 06. 12:01, hétfő | Helyi

Akvarellfestmény kiállítás a könyvtárban

Irsai Hortenzia akvarellfestményeiből nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtárban január 10-én, pénteken 17 órakor.

2024. November 26. 14:16, kedd | Helyi

Festménykiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtárban

Bódi Ferenc Attila és Wolf Zsuzsanna festményeiből nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtár emeleti kiállítóterében december 4-én, szerdán 17 órakor.