Hírek
2025. Március 04. 07:26, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
A József Attila Színházzal közös produkcióban készülő előadás főszerepét Ember Márk és Zöld Csaba alakítja váltott szereposztásban.
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója a produkció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a két augusztusi margitszigeti előadás után szeptember 26-tól játsszák a darabot a József Attila Színházban. A népszerű musical nemcsak gyerekeknek szól, hanem a "felnőtt gyerekeknek" is, talán ez a legszebb a darabban - tette hozzá.
Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője felidézte, hogy Nemcsák Károly kereste meg a darab közös, margitszigeti szabadtéri bemutatójának ötletével, amiért köszönetet mondott. Kiemelte: a darab az egész család számára szórakozást nyújt majd.
Emlékeztetett arra, hogy ez a második közös munkájuk a József Attila Színházzal a 2010-es Szegény gazdagok című zenés darab után. Bejelentette, hogy a Margitszigeti Színház Mese bérletet bocsát ki, amelynek egyik fő attrakciója a Shrek, a musical.
Szente Vajk, a darab rendezője kiemelte, a történetnek számos tanítása mellett friss és szemtelen humora van.
Hozzátette, az ő feladatuk az, hogy a mesét úgy keltsék életre, hogy akik szerették a rajzfilmet, elégedettek legyenek, de újdonságot is vigyenek a történetbe.
A DreamWorks filmjéből írt musical zenéjét Jeanine Tesori komponálta, a szöveget David Lindsay-Abaire írta. A mű fordítója Galambos Attila és Szente Vajk, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a zenei vezető Kéménczy Antal.
A mese musicalváltozatában felcsendülnek az ismert slágerek, az Ő eljön ma még, a Mozdulj rá! vagy a Robban a szívem című dal, és életre kelnek a filmből ismert karakterek - olvasható a produkció ismertetőjében.
Az előadásban Fionaként Tóth Angelika és Horváth Csenge, a Szamár szerepében Veréb Tamás és Blazsovszky Ákos, Farquaad Nagyúrként Fekete Gábor és Fila Balázs látható, a Sárkány szerepét pedig Sári Évi alakítja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 04. 07:20, kedd | Bulvár
Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.
2025. Február 28. 08:10, péntek | Bulvár
Holtan találták az Oscar-díjas Gene Hackmant és feleségét
A legendás Oscar-díjas színész és felesége, Betsy Arakawa kutyájukkal együtt Santa Fe-i otthonukban hunyt el. A rendőrség egyelőre kizárta az idegenkezűséget, de a halál pontos okát még vizsgálják.
2025. Február 28. 07:59, péntek | Bulvár
Új típusú visszaváltó automatákat tesztel a MOHU
Italcsomagolások zsákos beöntését kezelő gyorsvisszaváltók lakossági tesztelését kezdte meg a MOHU – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.