Tisztelt Államtitkár Úr, Tisztelt Kormánymegbízott Úr!
Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Alelnök és Elnök Urak!
Tisztelt Hivatalvezető Asszony! Tisztelt Plébános Úr!
Kedves Iparosok!
Minden Érdeklődő Megjelentet Tisztelettel Üdvözlök!

A boldog békeidők beköszöntével már a 19. század végén foglalkoztatta a helyieket az ipar, iparosság fejlesztése, amely egyben a városiasodást szolgálta.
Ekkor még Magyarországon iparosodás tekintetében az egyéni iparosok voltak a meghatározók, ők képviselték a településeken - a kereskedők mellett - a középosztályt.

A kisiparosok önmaguk vagy néhány segéddel, rendes, szorgalmas munkájuk révén sikeres, elismert mesterek lettek, anyagilag függetlenek.
A 20. század elejére úgy Magyaróvár, mint Moson ipara és kereskedelme nagyarányú fellendülésnek indult a gyáriparral együtt.
Minden egyes iparosnak azonosak voltak az érdekeik, a kiszámítható és szabályos iparűzés, az anyagi gyarapodás, békésen, egymás mellett.

Az egyéni boldogulás jobbá és biztonságosabbá tétele miatt, szükségszerű volt a közös érdekek mentén való gondolkodás, az ipartestület felé való vágyódás.
Elsőként 1905-ben, hét kereskedő és iparos kezdeményezte, hogy Magyaróváron ipartestületet létesíthessenek. Tisztában voltak azzal, hogy csak a magyaróváriknak nagy teher lenne egy önálló ipartestület fenntartása, ezért már mosoni iparosok és kereskedők csatlakozását is szerették volna elérni.

Magyaróváron száz körüli, Mosonban másfélszer annyi volt az iparosok száma.

Tervük nem járt sikerrel, a megfelelő létszám hiánya miatt, hogy még egyetlen egy mosoni iparost sem tudtak megnyerni az ügynek, másodsorban a kereskedők miatt.
Ekkoriban és még évtizedekkel később is sarkalatos kérdés volt, hogy az ipartestületbe csak a képesített iparosok vonhatók be, a képesítéshez nem kötött iparosok, kereskedők, gyárosok, részvénytársaságok nem, még saját kívánatukra sem, az aláírók között pedig voltak kereskedők is.
A magyaróvári iparosok és segédek ipartestület híján, 1907-ben megalakították a Magyaróvári Iparos és Kereskedő Kört, melyből néhány év elteltével megalakult a hőn óhajtott ipartestület. Céljuk az általános művelődés és szakértelem fejlesztése, a társalkodás előmozdítása, erkölcsös magatartásra, szorgalomra és takarékosságra ösztönzés, politikamentesen.

1910. január 23-án az iparos kör 74 iparos jelenlétében tartott értekezletet az ipartestület ügyében. A Kör vezetősége, a főszolgabírótól hivatalos megbízást kapott, hogy a továbbiakban, mint az ipartestület előkészítő bizottsága működjenek, dolgozzák ki az alapszabályt és készítsék elő az alakuló ülést.

A Magyaróvári Ipartestület végleges megalakulására 1911. február 5-én került sor, 119 önálló iparossal, Selmeczi János elnökletével, a régi városházán, amely épület falai közt a legnagyobb magyar, gr. Széchenyi István is megfordult.
A testület tagjai és vezetői közül többen is városi és megyei képviselők voltak, akik az évtizedek alatt hallatták a hangjukat az iparosság, és a város fejlesztése érdekében.

Tevékenységük sokrétű volt, leginkább megrendelések szerzése és azok helyi iparosokkal való végeztetésének az elérése, vitás ügyek békés elrendezése, a tanonc- és segédkérdés, kisiparosok hitelei, öreg iparosok nyugdíja, temetések, hátrahagyottjaik támogatása, kapcsolattartás társszervekkel ... stb.
A helyi társadalmi élet meghatározói lettek, szinte minden ünnepségen résztvevők voltak.
Társadalmi szerepvállalásuk 1945 előtt példaértékű volt.

1911-ben az ipartestület hivatalos helyiségéül a városházában lévő egyik földszinti tanterem lett kijelölve, melyet a város engedett át a részükre. Ez ma a Városház utca 4. sz. alatti épület, ahol a Levéltár van. Később voltak a Fekete Sasban és rövid ideig más helyeken is.
1924-től hivatalos helyiségük, a gyűléseik helyszíne, a régi vármegyeháza II. emelet 7. szobája, a városháza főjegyzői helyisége volt. A jegyző kényszer nyugdíjazása után természetesen nem maradhattak városi helyiségben. Ekkor a megyei alispán jóváhagyásával bérelték ugyanazon épület udvari szobáját, csak egy emelettel lejjebb.

És mikortól is datálódik egy saját tulajdonú iparosház gondolata? Kezdetektől.
Már 1913-ban felvetődik az 1908-as alapítású szomszédos Mosoni Ipartestülettel való egyesülés gondolata, egy közös iparostanonc-otthon és székház felépítésével, a települések határán, annak is a közepén.

A tárgyalások nem vezettek eredményre, mert a mosoniak csak a saját településük határáig voltak hajlandóak közös székházat építeni.
Nagy hatással lehetett volna a még különálló két település egymás felé való közeledésében és előrébb hozta volna, az amúgy is elkerülhetetlen 39-es városegyesítést.

Ezen székház története, akkor kezdődik, amikor is a város, a Városkapu térről utcát nyit az Ipartelep felé a Halastókerti dűlőn keresztül, a mai Szent Imre utcát.
Az Iparos és Kereskedő Kör közösen az Ipartestülettel ekkor kéri a várostól - adományként, a volt korcsolyapálya és környékének az átengedését székházépítés céljára.

1930-ban Hőnellel kezdődött és hét évig húzódott, mire sikerült a várostól, ingyen megszerezni a Szent Imre utcai telket.
Ez a folyamat, azonban rögös volt.
Sajnos az egyéni és a saját cég érdek előrébbvaló volt, még az ipartestületen belül is.

Először 32-ben mint cég tettek ajánlatot a telekre piaci áron. Egy 5-6 szobás lakóépületet terveztek ide, a megbízójuk neve elhallgatásával.
A város mindjárt le is vette napirendről az ipartestületnek való ingyenes telekjuttatását. Később ezen cégvezető már saját tulajdonú emeletes családi házát szerette volna itt látni és mint magánember tett vételi ajánlatot.
Az ügy olyan kilátástalanná kezdett válni, hogy az ipartestület elkezdett gondolkodni egy Templom utcai lakóház megvásárlásáról.
Az akkori elnöknek, Hőnel Bélának minden személyes kapcsolatát meg kellett mozgatnia, de végül elérte, hogy 1937 június 2-án a város közgyűlése, 35 képviselő egyhangú szavazatával ingyen átengedje a telket, kizárólag ipartestületi székház építésére, melyet kettő éven belül voltak kötelesek felépíteni. Sőt még azt is elérte, hogy a telek feltöltését és a bekerítését is a város végezze. Kikötés volt, hogy amennyiben nem székháznak használnák, akkor forgalmi becsértéken kötelesek a telek árát megfizetni.

A Magyaróvári Ipartestület negyedszázados korszakának lezárásához tartozott az iparos székház ingatlan szerzése és a tervezése.
1937 március 7-én még Hőnel vezetésével alakítottak tízfős székház előkészítő bizottságot. Fa Sándor építőmestert még ő kérte fel tervezésre, ez május 14-ére elkészült.
Hőnel halálával új korszak kezdődött.

1937 nyarán az Iparügyi miniszter megszüntette a Hegyeshalmi Ipartestületet és rendeletileg a Magyaróvárihoz csatolta. 1937 július 4-én, a hegyeshalmi és levéli iparosok integrálásával létrehozták a Magyaróvár és Vidéke Ipartestület.
Az iparos székház építése október 18-án kezdődött meg, Farkas Árpád építőmesterrel és már a Magyaróvár és Vidéke Ipartestület székházaként épült. Az építkezést 39 májusára fejezték be.

A székház építésének 3150 pengő önerővel kezdtek neki, bekerülési költsége körülbelül 20000 P volt, de ezt később kicsivel meghaladta. Anyagi támogatást kaptak az Iparügyi Minisztériumtól és a Soproni Kerületi Kereskedelmi és Iparkamarától és adományozott bontott téglákat a Győri Ipartelepek Rt-től (magyaróvári) és magánosoktól több kisebb adományt. A kereskedők részben csökkentett áron értékesítették az építési anyagot, a testületen belüli iparosok legtöbbje, pedig ingyenmunkával járult hozzá.

Az épület első használatbavétele, az 1939 május 31-ei elöljárósági ülésen történt meg.

Ünnepélyes keretek közötti felavatására 1939. június 11-én - vasárnap - került sor az Iparügyi Minisztérium, megyei és városi hatóságok képviselői és a helyi társadalom impozáns részvétele mellett, majd 250 terítékes ebéddel fejeződött be az akkori Balaton vendéglőben.

Ekkor 408 mester, 158 segéd és 194 tanonc mondhatta a magáénak az átadott székházat, magyaróváriak, hegyeshalmiak és levéliek.
A sors fintora, hogy azaz elnök Antoni Bruno építette és avatta fel a székházat, aki korábban, mindvégig saját célra akarta megszerezni az ingatlant.

A háború idején a katonaság vette igénybe az épületet.
Az ipartestület a háború után megszűnt, mint önkormányzattal bíró testület lenni. Intézőbizottság és intézőbizottsági megbízott vezette a testületet.
1948-ban a Magyar Kormány rendeletileg megszüntette az ipartestületeket, 49-ben felszámolta őket. Vagyonukat elkobozta, ingatlanjaikat az államhatalom használatára bízta.

Közel 70 éve, hogy a Magyar Állam nevében elvették a helyi iparostársadalom székházát és 27 év kellett a rendszerváltozás után, hogy a mostani iparosság képviselői, ezt, megkapják.

A székház, annak idején a helyi iparosok komoly akaratából és összefogásukból jött létre.
Mától, ebben az épületben, ismét az iparosok akarnak dolgozni,
a szebb és boldogabb magyar jövőért és munkájuk megbecsüléséért.

Isten Áldja a Tisztes Ipart!

Beregszászi Balázs