Hírek
2019. Május 16. 11:53, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Egy órán belül 73 könyvet loptak egy speciálisan táskával a visszajáró tolvajok - VIDEÓVAL

Elfogták a Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói egy újbudai bevásárlóközpontban azt a két nőt és egy férfit, akik egy üzletből egy óra leforgása alatt 73 könyvet loptak el.
A 39 éves nagykátai K. Ernő két húgával május 13-án 12 óra és 13 óra között egy újbudai bevásárlóközpont könyvesboltjából három alkalommal, több mint 189 ezer forint értékben loptak el könyveket, diafilmeket és foglalkoztató füzeteket – közölte a rendőrség honlapján.
A férfi megfigyelte az eladók és a biztonsági őr mozgását, majd bement a boltba, több pultról könyveket vett le, majd azokat egymásra pakolta, és egy asztalon hagyta. Az összekészített könyveket ezután az egyik húga felvette, majd azokat a nála lévő speciálisan bélelt táskába pakolta. A nő ezt követően elhagyta a bevásárlóközpontot, a lopott könyveket bepakolta egy autóba, majd ismét visszament az üzletbe. Az elkövetők ezután még két alkalommal loptak az üzletből, a könyveket K. Ernő készítette össze, majd azokat először a 21 éves húga, később a 26 éves húga pakolta el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály zseblopási nyomozói felfigyeltek az elkövetőkre, és a helyszínen tetten érték őket. A nyomozók K. Ernőt az üzlet előtt, két pándi társát pedig a bevásárlóközpont előtt fogták el. A rendőrök az elkövetők autójában hiánytalanul megtalálták az ellopott könyveket, termékeket, így az okozott kár teljes mértékben megtérült.
A nyomozók a két nőt és a férfit előállították a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – a kerületi nyomozók lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot bíróság elé állítási javaslattal átadta az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 05. 07:47, szerda | Kék hírek
Azt is megverték Miskolcon, aki látta a verekedést
2025. Február 27. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Az Iszlám Állam a német farsangi karneválok megtámadására szólította fel híveit
2025. Február 22. 08:20, szombat | Kék hírek
Az ügyészség 14 év fegyházat kért beismerés esetére az antifa támadások német vádlottjára
Az ügyészség 14 év fegyházbüntetés kiszabását kérte a 2023. februári, Budapesten történt antifa támadások német vádlottjára arra az esetre, ha beismeri a bűncselekmény elkövetését.
2025. Február 20. 08:03, csütörtök | Kék hírek
Vágujhelyi Ferenc: februárban debütál az adategyeztetés, a NAV új gazdaságfehérítő eszköze
Februárban indulnak a vállalkozásokat célzó, első adategyeztetések a NAV-nál, az újfajta - adózókat partnerként kezelő, transzparens - eljárással a csalárd adózók is könnyen kiszűrhetők