Hírek
2024. Február 08. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Félidejéhez érkezett a vonuló madarakat a nagyfeszültségű távvezetékekvédől védő Danube Fee Sky projekt

Félidejéhez érkezett a vonuló madarakat a nagyfeszültségű távvezetékek által okozott balesetektől védő nemzetközi Danube Free Sky (Dunai szabad égbolt) projekt
amelynek során eddig több ezer úgynevezett madáreltérítő eszközt telepítettek a szakemberek - közölte a MAVIR Zrt szerdán az MTI-vel.
A MAVIR 2021-ben kezdte el a projekt megvalósítását, amelynek célja a Duna környezetében lévő nagyfeszültségű távvezetékek láthatóvá tétele a vonuló madarak biztonságos vándorlása, az ütközésveszély elkerülése érdekében - idézték fel a közleményben.
A projekt megvalósítására, amely a Duna környezetében a Fertő-Hanság és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkokat keresztező távvezetékek térségére terjed ki, öt és fél évet kapott a MAVIR.
Tájékoztatásuk szerint a munkák megkezdését előtt madárvédelmi szempontból meg kellett vizsgálni a kritikus távvezeték-szakaszokat. Ezek számbavételét követően kétféle madáreltérítő eszköz mellett döntöttek a szakemberek. A hálózat legfelső vezetékeire nagyobb méretű, ködben is messziről észrevehető, szélben mozgó madáreltérítők felszerelését tervezték. A kritikus szakaszokra összesen 640 ilyen eszköz telepítését tűzték ki célul. Ezen eszközök telepítése azonban csak a távvezetékek feszültségmentesítése esetén lehetséges. Az átviteli hálózat terheltsége miatt a vezetékek kikapcsolására kevés alkalom adódott.
A távvezetékek áramvezetőire pedig olyan madáreltérítőket telepítettek, amelyek kisebbek az előbbinél, de visszaverik az ultraviola fényt, amit a madarak hamarabb észlelnek, továbbá naplemente után fluoreszkálva fényt bocsátanak ki. Az eszközöket drón segítségével telepítették, ehhez sem nehézgépekre, sem a távvezetékek kikapcsolására nem volt szükség. Az érintett szakaszokra 3280 darab ilyen madáreltérítőt telepített a MAVIR.
Mindemellett négy új madáreltérítő eszköz értékelése is megkezdődött. Az első félidőben két kísérleti eszközt vizsgáltak meg a szakemberek, amelyeket drónnal telepítettek egy-egy oszlopközben. Az Ausztriában is használt fekete-fehér gömb madáreltérítők a projektben is hatásosnak bizonyultak, de a felszerelésük nehézkes volt. A másik kísérleti eszköz, a világító madáreltérítő (Delta Light), minden tekintetben sikeresnek bizonyult.
A közlemény szerint a kísérleti eszközök hatékonyságát a következő években monitorozzák majd. A madárvédelem műszaki megoldásain túl a projekt keretében évente mintegy ötven ismeretterjesztő előadást tartottak a szakemberek, emellett egy kisiskolásoknak szóló animációs film is készült, amely a vonuló madarak szemszögéből mutatja be a madárvédelem fontosságát.
A vadon élő madárfajok számára a legnagyobb fenyegetést az áramütés és az elektromos vezetékekkel való ütközés jelenti, amelyek több ezer olyan pusztulást és sérülést okoznak, amelyek elkerülhetőek lennének. Ezeknek a fenyegetéseknek a csökkentésére indult el 2021-ben az Európai Unió LIFE programjából támogatást nyert Dunai szabad égbolt (Danube Fee Sky) projekt.
A határokon átnyúló együttműködésnek köszönhetően több európai madárfaj Duna menti vándorlási útvonala, pihenőhelye és telelőhelye mentesülhet a probléma alól.
A terv megvalósításának több mint 5 éve alatt a 7 országból érkező 15 partner szoros együttműködést alakít ki, valamint a leghatékonyabb megoldásokat alkalmazza a madarakat fenyegető veszélyek megelőzése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 05. 07:52, szerda | Életmód
Hamarosan meghirdetik a szociálistüzelőanyag-pályázatot
Hamarosan meghirdetik a szociálistüzelőanyag-pályázatot, hogy az önkormányzatok legkésőbb április 30-ig tudjanak pályázni az idei támogatásra.
2025. Március 03. 07:35, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját
Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
2025. Március 02. 08:08, vasárnap | Életmód
Vatikáni közlemény: Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt
Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt - közölte a Szentszék az orvosok véleménye alapján szombaton.
2025. Március 01. 08:28, szombat | Életmód
Márciusban mutatják be a hazai mozikban Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmjét
Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje - tájékoztatta az MTI-t a produkció sajtókommunikációjával megbízott ügynökség.