Városlista
2025. március 6, csütörtök - Leonóra

Hírek

2011. Július 26. 14:45, kedd | Sport
Forrás: HírTV

Horrorban vállaltak főszerepet a Kemény-legények

Horrorban vállaltak főszerepet a Kemény-legények

Maga volt a horror a magyar vízilabda-válogatott sanghaji vébénegyeddöntője az olimpiai döntőben már egyszer megvert USA ellen.

A harmadik negyed közepéig szinte köze nem volt a játékhoz a Kemény Dénes vezette magyar csapatnak – 5-2-re is vezetett a revánsvágytól feltüzelt USA –, de az utolsó negyed hibátlan védekezésének köszönhetően nem volt akkora baj, hogy a támadásban ezúttal komoly gondok akadtak. Miután a Világliga-első szerb válogatott a németek felett aratott magabiztos, 9-4-es győzelmével bejutott a legjobb négy közé a sanghaji vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, eldőlt, hogy a címvédő magyar csapat ott lehet a jövő évi londoni olimpián.

 

A találkozó előtt örültünk, hogy az amerikaiak ellen játszhatunk a vízilabdavébé negyeddöntőjében, ők tűntek ugyanis a leginkább verhető ellenfélnek – dacára annak, hogy az olimpiai döntőn, Pekingben éppen ellenük kellett az aranyért küzdenie Kemény Dénes válogatottjának.

Hogy mennyire vissza akart vágni a döntőért az USA, rögtön az elején bebizonyosodott: Bailey juttatta vezetéshez hazáját, és ez hosszú időre megadta az alaphangot – 2-0-ra és 3-1-re is a tengerentúliak vezettek. A második negyedben kicsit megrázták magukat Madarasék, és 5-4-re feljöttek, rajta kívül Hosnyánszky és Varga Dániel lőtt gólt az első félidőben, s noha már 5-2-re is vezetett az USA, térfélcserekor 4-5 volt az állás.

Moses továbbra is vezére volt a kapuban az amerikai együttesnek, de Biros megúszásakor tehetetlen volt ő is, 0-0 után először volt döntetlen 5-5-nél a harmadik negyed derekán. Érdekes megjegyezni, ezúttal az erősségünknek számító támadásban voltunk gyengék, védekezésben pedig elfogadhatót nyújtott a válogatott. És a gát is átszakadt: egy varázslatos akció végén ötméterest ítéltek nekünk a bírók, amit Kiss Gergely az ágyú erejével lőtt az elugró kapussal ellentétes sarokba (6-5). Hogy nehogy elbízzuk magunkat és hátradőljünk, Peter Varellas ejtett egy mámorítóan szép gólt (6-6). és amit senki sem szeretett volna, a negyed végén az USA egy iszonyatosan szerencsés góllal visszaszerezte a vezetést (6-7)… Varga Dénes révén azért „nulláztuk” az eredményjelzőt (7-7), így tiszta lappal fordulhattunk a hajrára.

Az utolsó ráúszásnál a kisebbik Varga fivér, „Dumi” elhozta a labdát, a támadás végén Madaras Norbert lőtt kapufát. A túloldalon ezután két támadást kivédekeztünk, majd hiába rontottuk el megint a saját akciónkat, a bírói ítélet nekünk kedvezett, Kemény Dénes pedig T betűt mutatott a kezével – a kombinációt azonban megint elszúrtuk. Az első gólt a záró negyed felénél sikerült bepréselni Moses kapujába, Varga Dénes hajolt el a vele szemben védekező kék sapkás mellett, és gyönyörű gólt lőtt (8-7). Aztán támadhattunk volna a kétgólos vezetésért, de szokás szerint kudarcra volt ítélve a kísérlet… Aztán amit Nagy Viktor művelt a kapuban, azt sportiskolákban oktatják: emberhátrányos helyzetben úgy ért át egyik kapufától a másikig, hogy védése után még indítani is tudott – Varga Dániel pedig kettős blokk mögül óriási gólt lőtt! 9-7! Varellas sajnos gyorsan minimalizálta a különbséget (9-8), de már csak egy perc volt hátra, és bár Biros kihagyta a mi emberelőnyös helyzetünket, az amerikaiak is elszabálytalankodták támadásukat. Nyertünk, irány a szerbek elleni elődöntő – ahol ez a teljesítmény nagyon-nagyon kevés lesz. A csapat erejét bizonyítja, hogy 6 játékosunk osztozott a 9 dobott gólon.

MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 9–8 (1–3, 3–2, 3–2, 2–1)
magyar gólszerzők: Madaras 2, Varga Dá. 2, Varga Dé. 2, Biros 1, Hosnyánszky 1, Kiss Ge. 1. (lm)

MNO

Címkék: vízilabda

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 06. 07:56, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlaiék egygólos győzelmet arattak Párizsban

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool Harvey Elliott 87. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén.

2025. Március 05. 07:50, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Az Arsenal fél lábbal a nyolc között, Real-siker a madridi derbin

A Real Madrid kedden 2-1-re legyőzte városi riválisát, a vendég Atléticót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

2025. Március 03. 07:40, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Nem bírt egymással a Ferencváros és a Győr

A címvédő Ferencváros házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott az ETO FC Győrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Március 03. 07:38, hétfő | Sport

Női kézilabda MK - Hétméteresekkel nyert, sorozatban negyedszer a Ferencvárosé a trófea

A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23-23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt.