Hírek
2024. Augusztus 26. 05:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Kilenc magyar arany a szkander-világbajnokságon

A magyar szkanderválogatott eddigi legsikeresebb szereplésével, az összes kategóriát beleszámítva 19 érmet, közte kilenc aranyat szerzett a moldovai Chisinauban (Kisinyov) rendezett világbajnokságon.
A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint Botta-Dukát Gábor a felnőttek között a királykategóriában aranyérmes lett, azaz a nehézsúlyúaknál jobb kézzel mindenkit lenyomott. Ezenkívül U23-ban jobbal és ballal is világbajnoki címet szerzett. Kőváriné Ivánfi Brigitta (70 kg) a felnőtt mezőnyben két bronzérmet is begyűjtött, emellett indult a master mezőnyben is, ahol jobbal és ballal is aranyérmet szerzett. Az U18-as korosztályban Donkó Patrik (65 kg) jobbal mindenkit legyőzött, akárcsak Simon Tibor (80 kg) a senior grand mastersben. A serdülőknél Krasnyánszki Nóra (70 kg) duplázott, miután mindkét kézzel világbajnok lett.
Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke szerint sikeres vb-re számított a szakvezetés.
"Tudtuk, hogy vannak kiváló formában lévő versenyzőink, de az, hogy a királykategóriában elhozzuk az aranyat, és a nemzetek közötti versenyben ilyen előkelő helyen végzünk, azt nem gondoltam volna" - mondta az elnök.
A világbajnokságon 61 ország több mint 1200 szkanderosa állt asztalhoz. A 21 fős magyar küldöttség a 9 arannyal, 2 ezüsttel és 8 bronzzal a nemzetek versenyében az ötödik helyen végzett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 09. 11:05, vasárnap | Sport
Fedettpályás Eb - Molnár Attila rajt-cél győzelemmel aranyérmes 400 méteren
Molnár Attila fantasztikus futással, 45.25 másodperces eredménnyel megnyerte a férfi 400 métert szombaton az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, ezzel sportág 17. magyar aranyát nyerte tető alatti Eb-n.
2025. Március 07. 07:27, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - Hazai vereséggel zárta a csoportkört a Veszprém
A csoportgyőztesként negyeddöntős Veszprém 33-32-re kikapott a vendég német Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.
2025. Március 06. 07:56, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlaiék egygólos győzelmet arattak Párizsban
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool Harvey Elliott 87. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Paris Saint-Germain vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén.
2025. Március 05. 07:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az Arsenal fél lábbal a nyolc között, Real-siker a madridi derbin
A Real Madrid kedden 2-1-re legyőzte városi riválisát, a vendég Atléticót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.