Hírek
2017. Június 28. 16:16, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Különös sírt találtak a régészek Hódmezővásárhely közelében

Különös, eltérő időpontokban életüket vesztő, de valamilyen sajátos rítus részeként együtt eltemetett tizenegy ember maradványait rejtő késő bronzkori,
kora vaskori sírt találtak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei Hódmezővásárhely-Kopáncs térségében.
Pópity Dániel régész szerdán az MTI-nek elmondta, a közgyűjtemény munkatársai a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó feltárás során egy homokbánya területén a Krisztus előtti 8. századra keltezhető sekély gödörben tizenegy ember maradványait találták meg.
A rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványokat az oszlás különböző fázisaiban egy időben temették el mintegy 2800-2700 évvel ezelőtt. Mivel az elhunytak nem egy időben vesztették életüket, a kopáncsi objektum régészeti értelemben nem tekinthető tömegsírnak - közölte az ásatásvezető.
A szakember szerint minden jel arra mutat, hogy az egyének nem háborús okokból vagy járványtól vesztették életüket. A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemették. Ezt az elméletet erősíti, hogy bár a megvizsgált 30 ezer négyzetméteres terület régészeti lelőhelyekben rendkívül gazdag, ebből a korszakból nem került elő más lelet.
A sírban - amely a térség egyik legmagasabban fekvő pontján található - fémtárgyakat nem találtak, csupán néhány kerámiatöredéket, melyek segítettek meghatározni a leletek korát. Az emberi csontok helyszíni elemzését Paja László antropológus végezte el. Vizsgálatának köszönhetően tudható: a gödörben férfiak, nők, valamint gyermekek maradványai is megtalálhatóak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:58, csütörtök | Belföld
Egy hét haladékot adott a Nemzetgazdasági Minisztérium a kiskereskedelmi láncoknak
Egy hét haladékot adott a Nemzetgazdasági Minisztérium a kiskereskedelmi láncoknak, hogy önként csökkentsék a profitjukat.
2025. Március 06. 07:19, csütörtök | Belföld
Meteorológia: enyhe és nagyon száraz volt a tél
Enyhe és nagyon száraz volt a tél - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
2025. Március 05. 07:51, szerda | Belföld
Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel
2025. Március 05. 07:49, szerda | Belföld
Idén 7 magyar cég került a Financial Times nemzetközi céges ranglistájára
Idén 7 magyar cég került arra a listára, amelyben a Financial Times (FT) Európa ezer vállalatát rangsorolja a növekedésük alapján - közölte a brit gazdasági lap kedden az MTI-vel.