Hírek
2012. Január 12. 07:02, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Magyarország előkelő helyre került ezen a listán

Egy tekintélyes amerikai nem kormányzati szervezet jóvoltából elkészült a világ első „atombiztonsági” rangsora, illetve mutatószáma.
Magyarország az előkelő második helyet fogalja el a listán, amely a hasadó anyagok tárolásának biztonságossága szerint állítja sorrendbe a világ országait.
Az atomfenyegetések elemzésével foglalkozó washingtoni székhelyű intézet, az NTI (Nuclear Thereat Initiative) szakértői a világ szinte összes országát megvizsgálták, s ezek közül kiemelten kezeltek 32 olyan országot, ahol legalább egy kilogramm, atomfegyver előállítására is alkalmas, magasan dúsított uránt vagy plutóniumot tárolnak.
Az intézet öt kritériumot állított fel, amelyek alapján elkészítette a rangsort. Egyebek mellett a tárolt hasadóanyagok mennyiségét, az atomtárolók védelmét és hozzáférhetőségét, a nemzetközi előírások betartását és az átláthatóságot, a politikai stabilitást és a korrupciót vette figyelembe, illetve azt is, hogy az adott országban vannak-e olyan csoportok, amelyek ilyen anyagokra akarnak szert tenni. Az NTI több száz létesítményt vizsgált meg szerte a világon, s arra a következtetésre jutott, hogy általában véve a hasadóanyagok tárolásának módja korántsem mondható biztonságosnak. A szervezet jelentése szerint egyes helyeken jól őrzik a hasadóanyagokat, de sok helyütt nem, és emiatt hozzájuthatnak olyan terrorszervezetek, amelyek nyíltan hangoztatták, hogy hasadóanyagokat akarnak beszerezni.
Az intézet egy indexet állított fel, hogy rangsorolja az országokat a hasadóanyagok tárolásának biztonságossága szerint. A rangsor élén Ausztrália áll 94 ponttal (100 a legmagasabb pontszám), s őt követi Magyarország 89 ponttal, majd utána Csehország (87) következik.
A listát Észak-Korea zárja 37 ponttal: a sztálinista ország az átláthatóság és a nemzetközi előírásoknak való megfelelés hiánya miatt került a rangsor végére. Pakisztán 41-es mutatószámmal rendelkezik a politikai instabilitás, a fegyveres csoportok jelenléte, a korrupció és a sok tároló létesítmény okán. Előtte Irán (46), Vietnam (48) és India (49) szerepel a listán.
Az öt „hivatalos” atomnagyhatalom a rangsor közepe táján helyezkedik el, elsősorban a készletek nagysága miatt, illetve Kína és Oroszország indexét a korrupció is rontotta. Nagy-Britannia a tizedik helyen áll 79-es mutatószámmal, az Egyesült Államok a 13-ik, 78-as indexszel. Franciaország a 19-ik (73), Oroszország a 24-ik (65), Kína pedig a 27-ik (52) az NTI rangsorában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:20, csütörtök | Külföld
Macron: az ukrajnai béke szavatolása talán európai erők bevetését is magában foglalja majd
Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint \"talán európai erők bevetését is magában foglalja majd\".
2025. Március 05. 07:48, szerda | Külföld
Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert
Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert - közölte Donald Trump elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében.
2025. Március 04. 07:19, kedd | Külföld
Az Egyesült Államok kedden bevezeti a különvámokat Kanadára, Mexikóra és Kínára
Az Egyesült Államok keddtől bevezeti a korábban bejelentett különvámokat Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben - mondta Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban.
2025. Március 03. 07:37, hétfő | Külföld
Brit miniszterelnök: Donald Trump tartós békét akar Ukrajnában
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Donald Trump amerikai elnök tartós békét akar Ukrajnában.