Tudom, ez elég őrültségnek hangzik. Hiszen már eleve a jelenben vagyunk. Nem kell senkit se odavinni. De biztos, hogy a jelenben tényleg mindig jelen vagyunk?

Az a helyzet, hogy ritkán tartózkodunk igazán az itt és most szent pillanatában. Gondolataink vagy a múltra, vagy a jövőre vonatkoznak: vagy azon gondolkozunk, mit kellett volna másként csinálni (a múltban), vagy azon töprengünk, mit hogyan kéne tenni (a jövőben). Ritkán állunk meg azért, hogy az „itt és most”-ot érzékeljük: hogy milyen hangokat hallunk magunk körül, milyen színeket, formákat látunk, mit érzünk a bőrünkön. Igen, ehhez meg kell állni. Ki kell zökkenni a pörgésből, és csak úgy lenni. Létezni, és nem cselekedni.

„Ugyan, kinek van ideje ilyesfajta úri huncutságra?” – mondhatnánk. A megállás alatt én azonban csak egy-két percre gondolok. Egy-két perc, amíg nem hatvanöt-felé figyelünk, hanem csak arra, ami éppen van, legyen az hang, látvány, vagy éppen testi érzet.

Ennek a szemléletmódnak neve is van: mindfulness, magyarul tudatos jelenlét. Tudatos, mert a figyelmemet tudatosan irányítom arra, amire éppen szeretném, és jelenlét, mert csak arra figyelek, ami éppen jelen van (és nem arra, ami volt, vagy lesz, vagy nem is lesz, csak én képzelem).

A mindfulness egyre divatosabb jelenség manapság. Sok helyen olvashatunk/hallhatunk róla, sokan lelkesen dicsérik, de megjelentek az első kritikái is. Én itt és most (csak így mindfulnessesen :) nem dicshimnuszt szeretnék írni róla, se senkire ráerőltetni, mint valami tuti módszert – egyszerűen csak azt szeretném összeszedni néhány pontban, hogy mit adhat az embernek ez a szemléletmód.

1. Élménygazdagságot

Szerinted hogyan élvezetesebb enni: ha közben TV-t nézel/telefont nyomkodsz/emaileket olvasol, vagy ha csak és kizárólag arra koncentrálsz, amit éppen csinálsz: az evésre? Tudatosan étkezve sokkal intenzívebbek az ízek, sokkal jobban élvezhetőek a finom falatok, és, nem utolsósorban, az emésztésednek is jót tesz, ha evés közben tényleg csak az evéssel foglalkozol.

2. Nyugalmat

Talán nem is gondolnánk, de nagyon megnyugtató tud lenni, ha a nagy sürgés-forgásban megállunk egy percre – nem kell több, csak egy perc! – és elkezdünk például a légzésünkre figyelni. Vagy ha nagyon zakatol az agyunk, és cikáznak a gondolataink – egy lépéssel hátrébb lépni, és megfigyelni, mint egy vetítővásznon, hogy mi jár most éppen a fejünkben. Szabad folyást engedni a gondolatoknak, hagyni, hadd jöjjenek – és aztán menjenek is tovább.

3. A tested jelzéseinek felismerését

Előfordult már veled, hogy nem tudtad, mi a bajod – aztán a nap végén rájöttél, hogy egész eddig sajgott a fejed, csak nem vetted észre? Vagy, hogy zaklatottnak, idegesnek érezted magad, de csak jóval később tűnt fel, hogy az izmaid mennyire görcsösek, merevek és feszültek?
Testünk sokszor küld nekünk apró jelzéseket, ha valami nem oké számára – ezeket azonban a nagy „zajban” hajlamosak vagyunk nem észrevenni. Így aztán a szervezetünk kénytelen nagyobb, „hangosabb” jelzéseket alkalmazni, amikről már nem tudunk nem tudomást venni. Ha tudatosan figyelsz a testedre, már az apróbb figyelmeztetéseket is észreveheted, amelyeknél még sokkal könnyebb és egyszerűbb változtatni valamin, mint ha már kiabál a szervezet.

4. Koncentráltságot

Bár a HR-esek álma a multitaskingoló munkaerő, aki egyszerre beszél telefonon, olvas emailt, és tölt ki táblázatokat, kérdés, hogy mennyire lesz hatékony e három tevékenység közül bármelyik is. A nők sokszor büszkék rá, hogy ők egyszerre többfelé is tudnak figyelni, de nem biztos, hogy ez tényleg annyira jó tulajdonság. Gondoljunk csak bele: ha a figyelmünk kapacitása 100%, de ezt feldaraboljuk háromfelé – máris csak 33,3% jut mindegyik tevékenységre. Míg ha csak egyvalamit csinálunk, de azt teljes figyelmünkkel, a feladatvégzés hatékonysága is emelkedik, hiszen oda koncentrálódik a teljes erőforrás.

5. Elfogadást

Számomra a mindfulness legnagyobb varázsa az elfogadó hozzáállásban rejlik. Fájdalmaim vannak? Elfogadom, hiszen már itt vannak velem. Negatív gondolataim vannak? Elfogadom, hogy ezek járnak most a fejemben.
Nagyon sokszor küszködünk, harcolunk dolgok ellen: „nem kéne most így éreznem”; „nem szabadna ezt gondolnom”, és így tovább. A rossz érzéseket és gondolatokat próbáljuk lenyomni a mélybe – ez a csatározás azonban rengeteg energiát emészt fel, és általában nem is működik hosszú távon. Ha viszont elfogadjuk, hogy „igen, most ez van”, ez a sok-sok energia felszabadul, és más, hasznosabb tevékenységekre használhatjuk fel.
Fontos itt megemlíteni, hogy az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Azzal, hogy elfogadok valamit, csak azt nyugtázom, hogy most ez van – de nem azt, hogy ez is marad, és én nem tudok tenni ellene.

Ahhoz, hogy valamin változtatni tudjunk, először el kell fogadnunk azt. Igen, most ez van és így van – de nem kell, hogy így is maradjon.