Városlista
2025. március 10, hétfő - Ildikó

Hírek

2010. Február 17. 08:08, szerda | Helyi
Forrás: Nyugathír

Mosonmagyaróváron ellenőrzik majd a hanyag bérlakás-használókat

Mosonmagyaróváron ellenőrzik majd a hanyag bérlakás-használókat

Lakás-ellenőrzési csoport létrehozását tervezi Mosonmagyaróvár. A csoport feladata az önkormányzati bérlakások rendeltetésszerű használatának ellenőrzése lenne. Az alpolgármester szerint ezek a lakások egyre rosszabb állapotban vannak

Egyre rosszabb állapotban vannak az önkormányzati bérlakások Mosonmagyaróváron, a bérlők egy része nem ügyel a tisztaságra és a megfelelő körülmények kialakítására, ezen akar változtatni az önkormányzat. A város évente 100 millió forintot költ a lakások felújítására, miközben egyes bérlők azokat lelakják. Több mint 700 ilyen lakás van a városban és kétszer ennyire lenne igény, főleg most, a gazdasági válság idején - mondta el Nagy István alpolgármester.
Ezért egy lakás - ellenőrzési csoport létrehozását tervezi a város, mely bármikor bejelentésre, és évente kétszer, tavasszal és ősszel ellenőrizné a lakásokat. Önkormányzati bérlakást szociális alapon kaphatnak a rászorulók most három évre, mely két évre meghosszabbítható, ezután újra kell pályázni. A város azt tervezi, hogy a bérleti időt egy évre csökkenti, vagyis évente felülvizsgálja, hogy az adott család rendeltetésszerűen használja- e az ingatlant, ha kiderül, hogy nem, akkor a bérleti időt nem hosszabbítja meg.
A lakás- ellenőrzési bizottság tagja lenne a szociális bizottság elnöke, az igazgatási osztály vezetője, és lakásügyekkel foglalkozó ügyintéző, a lakásokat fenntartó Movinnov Kft. vezetője és a cigány kisebbségi önkormányzat egy tagja is.
A városi a legközelebbi közgyűlésen dönt a lakás- ellenőrzési csoport felállításáról, mely várhatóan márciusban megkezdi működését.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 29. 09:00, szerda | Helyi

Alkotó kezek művészete kiállítás a könyvtárban

2025. február 6-án, csütörtökön 17 órától Oláh Erika zománcműves, Eisenmayer Jenő ötvös és Eisenmayer Viola vésnök munkáiból nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtár emeleti kiállítóterében.

2025. Január 08. 08:05, szerda | Helyi

Módosul a vonatok menetrendje

Módosított menetrend szerint közlekednek egyes vonatok január 12-től január 19-ig Budapest-Kelenföld – Budaörs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 1 Budapest – Hegyeshalom vasútvonalon.

2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi

131 autóbuszt vásárol a MÁV

Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

2025. Január 06. 12:01, hétfő | Helyi

Akvarellfestmény kiállítás a könyvtárban

Irsai Hortenzia akvarellfestményeiből nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtárban január 10-én, pénteken 17 órakor.