Ő az, akit, ha úgy szólítasz meg, hogy Író úr, akkor hátra fordul és veled együtt keresi, vajon ki lehet az…

Tiszteletből a nagy írók előtt, szerénységből vagy éppen iróniából tenné mindezt? Sokat gondolkoznék rajta én magam is, ha nem ismerném ilyen jól. A választ azonban nem árulhatom el! :)

Viszont tudok adni egy esélyt, hogy megismerd, s mielőtt másokat kérdeznél róla, Te magad tudd eldönteni, miért is került ebbe a cikksorozatba.

Feri! 61 éves vagy, hivatalosan 2010-ben kezdődött az írói pályafutásod. Mesélnél egy kicsit arról, mi történt veled 57 éves korodig?
12 éves voltam, 6. osztályos tanuló, amikor ’Rákóczi táborában’ címmel adtak fel iskolai dolgozatot, amit én a rendelkezésre álló 40 perc alatt versben írtam meg. A magyar tanárom ezt végtelenül bátornak és jónak tartotta, s támogatott, hogy olvasgassak és írjak továbbra is. A vers- és prózamondó versenyek mellett folyamatosan nyertem a matematika és kémiai megmérettetéseket is. Nagy kettősség ez, ami tulajdonképpen az egész életemet végigkísérte. Soha nem voltam csak műszaki ember, de csak humán beállítottságú sem. Mindkettő vonz, mindkettőben jól érzem magam, de a valódi énem akkor teljesül ki, ha mindkettő érvényesülhet bennem.
Középiskolában kémia-fizika-matematika tagozatra jártam, emellett írtam a verseket.

Szigorúan műszaki pályára készültél?
Hogyne, természetesen. Középiskolában fizikus vagy csillagász szerettem volna lenni. Az ebben az időben készült lírai szárnypróbálgatásaimat irodalomtanárom csak szerény megértéssel fogadta. Tőle kaptam a következő tanácsot is: „Feri! Ahhoz, hogy valaki írni tudjon, meg kell tanulni olvasni! Ez azt jelenti, hogy aki szépen akar írni, annak sokat és szépen kell tudni olvasni.” Én sokat olvastam, mindig intenzív könyvtárba járó voltam.

Ennek ellenére a továbbiakban is maradt a matematika, a fizika és a csillagászat?
Igen, az érettségi után a Műszaki Egyetemre jelentkeztem. A másodévtől kezdve természetesen már nagyon hiányzott az irodalom, s a Jövő mérnöke c. helyi újságnak lettem az egyik újságírója. Azon túl a Kis csillagász nevű rovatot szerkesztettem. A közlekedésmérnöki diploma mellett az 5 év alatt tanári oklevelet is szereztem
Ezután a vasútnál töltöttem közel 30 évet. Itt is voltak különböző vasutas magazinok és én ezekbe is írogattam ezt-azt. 2005-ben jöttem el a MÁV-tól, mint vasúti főigazgató, ami a második szintje a MÁV vezetésének. Akkor már határozott elképzelésem volt, hogy szakítok a műszaki pályával…

2010.02.16.-ától kezdtem el novellákat írni. Nem mondom, hogy tudatosan vagy szisztematikusan, mert ezek egyszer csak jöttek és jöttek. A novellák emlékekből, impressziókból születnek, soknak van életrajzi kötődése is. Ha nem olyan módon, hogy magunkról vagy barátokról írok, akkor olyan jellegű, hogy szemtanúja voltam pl. egy balesetnek, családi vitának v. valamilyen eseménynek, de sokat merítek a science fiction (sci-fi) világából is. Mindezek az élmények közel 50 évig halmozódtak bennem…

Az életrajzi visszaemlékezést követően szinte megváltozik Feri hangja. A merengő fiúból hirtelen egy csapongó kamasz lesz, aki véget nem érően mesél az elmúlt fél évszádos tapasztalatokról, amiket jó volt megélni, de most felidézni és ezekből új szereplőket formálni még nagyobb kaland. Egy olyan játék, amelyben ő a főszereplő és a rendező egy személyben. Ha Vizsy novellát olvasol, nem meglepő fordulat az sem, ha néha-néha magadra ismersz, hiszen ezernyi karakter, személyiségjegy, gesztus vagy éppen szófordulat tükröződik vissza a megélt hétköznapokból.

De miről lehet még felismerni a Vizsy novellákat? Milyen különös ismertetőjelei vannak? Miért rajong most érted az egész ország? Mi az a plusz, amitől ennyire tetszik a könyvkiadóknak is?
Mikronovellákkal foglalkozom. A legfeljebb 4-5 oldal terjedelmű történetekből 74 írást tartalmaz az első könyv, amely „Színváltó novellák” került kiadásra 2013-ban. Második könyvem a „Színjátszó novellák” címet viseli, és 65 novella olvasható benne. A novellák rövid volta miatt mindig csak a történet megérthetősége szempontjából legfontosabb jegyekkel ruházom fel a szereplőket. Nyilvánvalóan az olvasó az ő személyes élményeiből aztán majd tovább kitölti ezeket a karaktereket az olvasás közben. Ezáltal a novelláim sokkal személyesebbé válnak.

Ezt vissza is jelzik Neked?
Igen, az író-olvasó találkozókon, a közösségi oldalon, de volt példa, hogy felhívtak telefonon is emiatt.

Pozitív vagy negatív ez a visszajelzés?
Úgy gondolom, hogy az emberek végtelenül udvariasak. Amit személyesen visszakapok, az mind pozitív. Írói eszközeim eleve nem olyan kiforrottak, mint Móricz Zsigmondé, Nagy Lajosé vagy épp Jókaié. Eleve nem is abban a műfajban dolgozunk. Ezeket én most tanulom.
Amikor elindulok egy novellával, a történet utolsó ötödében megváltozik az egész környezet. Van egy fénytörés, egy váltás. Valaki ebben csak azt látja, hogy poén, és csattanó van a végén. Aki viszont veszi a fáradtságot, hogy újra és újra elolvassa a történeteket, az felfedezheti, hogy ezek az igazi jellemzések, akkor tűnik elő az igazi mondanivaló.

Erre mindig odafigyelsz? Törvényszerű, hogy egy Vizsy novellának mindig így kell befejeződnie?
Nem. Úgy érzem, hogy ezzel tudom kidomborítani a leginkább azt, amit szeretnék leírni, amit szeretnék kifejezni. Ma már tudatosabban olvasok, s elsősorban novellaírókat veszek elő: Nagy Lajost, Mikszáthot, Csáth Gézát, a kortársak közül Tóth Krisztinát, Spíró Györgyöt. És igen, tudatosan készülök a harmadik és negyedik könyvre is.

Így lesz ebből egy egész novellasorozat?
Igen. De nem egymásra épülő novellák sorozata. Készül egy önéletrajz is, de jelenleg az is novellákból áll, valamint egy mesekönyvet is szeretnénk még idén kiadni.

Mesekönyvet???
Igen, én szeretnék mindig gyermek maradni.
A mesekönyvekben is megtalálható a fénytörés?
Nem. Hangyamesékről szól, címe: Két hangya kalandja. De erről majd később részletesebben mesélnék…

Rendben. Akkor kérlek, engedd meg, hogy azoknak az Olvasóinknak is bemutathassuk „A” fénytörést, akinek még nem volt lehetősége kezébe venni Vizsy novellát…
Az író engedélyével egy számomra kedves novellát osztok most meg Veletek, kedves Olvasók:

Vizsy Ferenc: Pénzen vett szerelem

Eddig Takács Zoli járt vele. Igaz, nem ő volt az első nála, mivel már ő is mástól szerezte, de engem ez nem érdekelt. Az enyém lett, és ez nekem mindennél többet ér. Nem számít, hogy mások azt mondják rá, múltja van. Ha van, hát van! Az én viselt dolgaim is megérnek egy misét! Mindkét előző kapcsolatom csúfos véget ért. Az egyiktől teljesen összetörtem, annak kórház lett a vége. A másik az útszélén hagyott cserben. Pedig én mindent megadtam neki, lakk, spray garmadával, illatosító szerek, kendők és minden más efféle cicoma. Vele mentem moziba, kirándulni. Hiába…
Azóta csak egy-egy alkalomra csábultam el: az egyikkel egy kis kiruccanás vidékre, a másikkal kéthetes külföldi út, a harmadikkal mindössze egy kör jött össze. De most itt van ő! Formás alakja, csokoládé színű bőre már első látásra megigézett. Nem sokat gondolkodtam, ráhajtottam. Zoli mindent megtett, hogy ne kerüljön hozzám, de annyira le volt égve, hogy nem tudott kitérni az ajánlatom elől. Egy kiskocsmában folyt az alkudozás, végül megegyeztünk, megvettem!
Takács Zoli két napot kért, hogy elbúcsúzzon tőle. Szerdán hatra beszéltük meg, hogy eljönnek. A barátom lelombozódott volt, mint ősszel a kocsányos tölgy. Ő viszont csodásan nézett ki. Ott állt előttem elegánsan, kecsesen és csillogón. Tekintetemet le sem tudtam venni róla. Alig vártam, hogy kettesben maradjak vele, és úgy láttam, neki sincs ellenére a csere. Aztán eljött a pillanat, amikor birtokba vehette, megérinthettem. Letérdeltem és magamhoz szorítottam, belecsókoltam a hajlataiba, kezem végigkúszott gyönyörű testén. Nem tudtam magam tovább türtőztetni. Azt akartam, hogy teljesen az enyém legyen, fixíroztam, be akartam pillantani oda is, ahova eddig nem tehettem. Hanyatt feküdtem, aláheveredtem. Ahogy lentről felfelé néztem rá, olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiket szinte magam sem tudtam nevükön nevezni. Csodálat? Imádat? Birtoklási vágy? Öröm? Vagy valami egészen más? Persze, hogy más! De mi az… mi az… Egyszerre csak beugrott, hogy ez a …
Ahogy tapogattam, cirógattam, valaki megpöckölte a lábamat.
- Mit csinálsz az alatt az 1967-es Ford Mustang alatt, Hubert?
- … szerelem.

szerk.: Nemes Claudia