Hírek
2011. Június 12. 15:20, vasárnap | Helyi
Összefogás a Szent László téri kőkeresztért
Mosonmagyaróvár legszebb barokk műemlékegyüttese a Szent László tér. Az itt álló kőkereszt restaurálása mára halaszthatatlan.
A múlt század eleji fotók tanúsága szerint a Szent László téri kőkereszt, rajta a Krisztus-korpusz, tövében a pietŕ, s balusztrádos kerítése a város egyik ékessége volt. Mára a műemlék állaga a szakemberek szerint halaszthatatlanná teszi a restaurálást. Sőt, az építmény jelen állapotában akár balesetveszélyes is lehet. A magyaróvári Szent Gotthárd Római Katolikus Egyházközség ezért szorgalmazza felújítását.
A Városüzemeltető és Fenntartó Kft. már szerződést kötött a munkára Szűcs László kőszobrász-restaurátorral. A művész korábbi városi teljesítményei, így a Nepomuki-szobor felújítása garancia az igényes kivitelezésre.
A város idén jelentős forrást áldoz e célra, az egyházközségis tervezett erre a költségvetésében.
Mivel a munkálatok összköltsége az idei kereteket várhatóan jelentősen meghaladja, a következő esztendőre a város – lévén, hogy a műemlék is a tulajdonuk – is ígért támogatást. Az egyházközség pedig idén e célra tartja minden hónap első vasárnapi perselyes gyűjtését.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 28. 09:11, szombat | Életmód
Néptánc- és táncházrekord született a budapesti Kossuth téren
Első alkalommal felállították a néptánc magyar rekordját, míg megdöntötték a táncházas körtánc magyar rekordját a résztvevők pénteken Budapesten a Kossuth téren, az Európai Sporthét alkalmával rendezett megmozduláson.