Hírek
2013. Október 30. 22:15, szerda |
Helyi
Forrás: Hasznos Hírek
Rendőrségi tanácsok halottak napjára
Október 29-étől a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.
A rendőri vezető arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak majd közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki - tette hozzá.
Óberling József felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő napokban sok olyan ember fog gépkocsiba ülni, akik hétköznapokon nem vezetnek, vagy csak rövid távokat tesznek meg. Ők most az ország különböző pontjaira fognak elzarándokolni, így számos olyan bizonytalan, lassabban vezető sofőrrel találkozhatunk, akik nem ismerik az utat, emiatt ajánlatos a nagyobb követési távolság és kisebb sebesség megválasztása.
Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztálynak vezetője fontosnak nevezte, hogy parkolás után mindenki zárja be az autóját, az utastérből pedig minden csomagot rakjanak el a csomagtartóba, sőt ha kell, vigyék magukkal.
Hangsúlyozta, hogy a temetőkben a kézitáskákat, hátizsákokat is őrizni kell, nem szabad a csomagokat a sírokon hagyni. Ha problémát észlelnek, akkor keressék a rendőröket, polgárőröket, aki azonnal segíteni tudnak.
Németh Ágnes kérdésre válaszolva elmondta: a halottak napja környékén nem nő a vagyon elleni bűncselekmények száma, csak áttevődik a temetők környékére, ahol ilyenkor nagyobb tömeg van. Jobban kell figyelni a tömegközlekedési eszközökön, illetve be kell zárni a házat, lakást, mielőtt a megemlékezők elindulnak a temetőbe - sorolta javaslatait a bűnmegelőzési osztály vezetője.
Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - fokozott szolgálatot tart a temetők környékén. A rendőrség stratégiai partnereként a rendőrökkel közösen, vagy önállóan látnak el szolgálatot.
A polgárőrök elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 29. 09:00, szerda | Helyi
Alkotó kezek művészete kiállítás a könyvtárban
2025. február 6-án, csütörtökön 17 órától Oláh Erika zománcműves, Eisenmayer Jenő ötvös és Eisenmayer Viola vésnök munkáiból nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtár emeleti kiállítóterében.
2025. Január 08. 08:05, szerda | Helyi
Módosul a vonatok menetrendje
Módosított menetrend szerint közlekednek egyes vonatok január 12-től január 19-ig Budapest-Kelenföld – Budaörs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 1 Budapest – Hegyeshalom vasútvonalon.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Január 06. 12:01, hétfő | Helyi
Akvarellfestmény kiállítás a könyvtárban
Irsai Hortenzia akvarellfestményeiből nyílik kiállítás a Huszár Gál Városi Könyvtárban január 10-én, pénteken 17 órakor.