Hírek
2020. Szeptember 03. 06:28, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Snapszer-világbajnokságot rendeznek 2021-ben Magyarországon

Először rendeznek snapszer-világbajnokságot 2021 második felében Magyarországon.
Táncsics Péter, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, a világverseny pontos helyszínét még nem választották ki, de terveik szerint a döntőt megelőzően egy vagy két selejtezőt is tartanak majd, és Vas megyében Szombathelyen és Kőszegen is rendeznek versenyt.
A sportvezető hozzáfűzte, Magyarországon 2012-től rendeznek snapszer bajnokságot, 2015-ben pedig a szövetség csatlakozott a nemzetközi versenyrendszerhez, egy évvel később a legjobb magyar versenyzők már részt vettek az Ausztriában rendezett világbajnokságon.
"Már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne hazánkban is világbajnokságot rendezni, Magyarországra hívni a világ legjobb kártyásait" - mondta Táncsics, aki úgy fogalmazott, az elmúlt öt évben folyamatosan szervezték a versenyeket, tanultak és pályáztak, végül pedig elnyerték a jogot arra, hogy megrendezzék a jövő évi világversenyt.
A Magyar Snapszer Szövetség elnöke elmondta, a világon több mint 1,2 millióan űzik regisztrált játékosként a snapszert, a meghirdetett versenyek azonban nyíltak, azokra bárki nevezhet, így a legjobbak eljuthatnak akár a világbajnokságra is.
A snapszert magyar kártyával és francia kártyával játsszák, a cél 66 pont elérése bemondásokból és ütésekből. Magyarországon a XIX. században a snapszert először az osztrák és német katonák játszották, de hamarosan elterjedt a szalonokban és kocsmákban, sőt kártyatermek is nyíltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:17, csütörtök | Bulvár
Rakonczay Gábor 72 napja az Atlanti-óceánon
2025. Március 04. 07:26, kedd | Bulvár
Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten
A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
2025. Március 04. 07:20, kedd | Bulvár
Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.