Városlista
2024. október 2, szerda - Petra

Hírek

2015. Május 08. 09:47, péntek | Sport
Forrás: MTI

Újra együtt a világverő magyar duó

Újra együtt a világverő magyar duó

A szolnoki edzőtáborban ismét összeült Athén és Peking olimpiai bajnok kajakpárosa, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján olvasható beszámolóban emlékeztetnek arra, hogy a két, egyaránt háromszoros ötkarikás bajnok versenyző legutóbb a 2013-as duisburgi világbajnokságon versenyzett együtt, a 2014-es idényt pedig mindketten kihagyták. Kovács Katalin gyermeket várt, s tavaly júniusban meg is született kislánya, Luca, míg Douchev-Janics Natasa tavaly kora tavasszal gerincműtéten esett át, amely után hosszú időt vett igénybe a felépülése. Csipes Ferenc tanítványa ősszel kezdte el az edzésmunkát, míg Douchev-Janics edző férje révén több mint fél évig Mexikóban edzőtáborozott.

"Nem akarok túlzottan áradozni az első edzésről, de megnyugtató, hogy érzésre olyan volt minden, mint régen. Iramokat mentünk, jól éreztük magunkat a hajóban, és bár nyilván van még mit csiszolnunk az egységen a válogatóig, bizakodó vagyok" - mondta a csütörtöki közös evezést követően Kovács Katalin.

"Jó érzés volt majdnem két év után ismét egy hajóba ülni Katival. Ráadásul egy új kajakot is kipróbáltunk, ami mindkettőnknek nagyon tetszett. Én is pozitív érzésekkel vágok neki a közös munkának." - értékelt Douchev-Janics Natasa.

A következő időszakban a páros heti kétszer tréningezik majd Szolnokon, illetve Szegeden. Douchev-Janics Natasa rajthoz áll a május 22-24-én sorra kerülő duisburgi világkupán, amelyen K-1 200 és 500 méteren szerepel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 02. 06:00, szerda | Sport

Nemzetek Ligája - Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében

Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.

2024. Október 01. 15:58, kedd | Sport

Fordulatokban gazdag Histo Cup évzáró hétvége a Salzburgringen

Ismét dobogón zárta a Histo Cup bajnokságot a Kermor Motorsport csapata.

2024. Szeptember 30. 07:46, hétfő | Sport

Budapest Maraton - Külföldi rekordnevezés a negyvenedik születésnapon

Külföldi rekordnevezés várható október közepén a Budapest Maratonon, amelyet negyven éve rendeztek meg először.