Hírek
2017. Március 28. 07:35, kedd |
Bulvár
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Eladó egy egész kisváros

Másfélmillió dollárért dobra vernek egy települést Pennsylvania államban.
Két pennsylvaniai helyi lap is jelentette, hogy eladó az állam nyugati vidékén fekvő, még kisvárosnak is alig nevezhető Reduction település. Az ára másfélmillió dollár.
A településen alig hatvanan élnek, valaha - a fénykorában - négyszáz embernek adott otthont. Egy közelben lévő hulladékfeldolgozó üzem tulajdonosa építtette a munkások számára még hetven évvel ezelőtt. A gyár, amely Pittsburgh hulladékának egy részét dolgozta fel, azóta megszűnt, a gyártulajdonos évtizedekkel ezelőtt tízezer dollárért eladta a települést egy helyi gazdának, a Reduction azóta e család birtokában van.
A Stawovy-család feje, a 67 éves David Stawovy úgy döntött, az önálló közigazgatással nem rendelkező, 19 egyforma és ép házból álló Reductiont eladja. A másfélmillió dolláros árban benne van az egykori egytermes általános iskola épülete is, amelyet pár évvel ezelőtt lakássá alakítottak át.
A TribLive című lap idézi Stawovyt, aki azt mondta: miután a szüleik meghaltak, ő és a testvérei már inkább utazni szeretnének, és kifejezetten tehernek érzik Reductiont. "Egyszerre kellene polgármesternek, tűzoltónak és sintérnek lennem" - fogalmazott David Stawovy.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:17, csütörtök | Bulvár
Rakonczay Gábor 72 napja az Atlanti-óceánon
2025. Március 04. 07:26, kedd | Bulvár
Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten
A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
2025. Március 04. 07:20, kedd | Bulvár
Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.