Hírek
2012. Január 08. 15:17, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Elszaladt a ló Muri Enikővel?

Sokan úgy gondolják, máris elszaladt a ló Muri Enikővel sikerei miatt. Az énekes dobta új hódolóját is, állítólag beszélni sincs ideje szeretteivel, annyi dolga van.
Az X-Faktor legjobb női hangja, Muri Enikő élete igencsak felpörgött az utóbbi időben. A tehetségkutató után felköltözött Budapestre, és állandóan próbál koncertjeire valamint színházi fellépésére a Madách Színházban, ahol az Én, József Attila című darab egyik főszerepében lesz látható.
Ez a rohanás rányomja bélyegét Enikő magánéletére is, amely úgy látszik jelenleg másodrangú az életében. Az énekesnő korábbi kapcsolata az X-Faktor alatt és miatt ért véget, de ezek után a Vasasban focizó Papizsanszkij Artur oldalán tűnt fel, és alkottak egy párt. Most ez a kapcsolat is véget ért, Enkiő azt nyilatkozta, hogy most még az sem fér bele az idejébe, hogy bárkivel is beszéljen.
A mindössze 21 éves Enikőnek persze lesz még ideje a magánéletére később is, de ezen nyilatkozata után sok fórumozó úgy gondolja, hogy máris fennhordja az orrát, és kezd celebként viselkedni. Sokan a szemére vetik VV Attilához való közeledését is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:17, csütörtök | Bulvár
Rakonczay Gábor 72 napja az Atlanti-óceánon
2025. Március 04. 07:26, kedd | Bulvár
Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten
A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
2025. Március 04. 07:20, kedd | Bulvár
Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.